Interjúrovatunk egyik rendszeres kérdezője Dezsényi István. Számtalan interjú után ezúttal arra gondoltunk, hogy vele is készítsünk interjút, elsősorban a nyelvvizsgáztatásról és az Origó vizsgákról.
Kérjük, ahogy te is szoktál kérni másokat, mutatkozz be röviden.
Az ELTE Origó Nyelvi Centrum vizsgafejlesztője, vezető vizsgáztatója vagyok, és már több, mint három évtizede dolgozom ebben az intézményben, illetve annak elődjében, az ITK-ban, amit csak Rigó utcaként ismertek, és amitől gyakran rettegtek a nyelvtanulók. Végigkísértem, és aktív részese voltam a fejlődésének ezektől a legendásnak is nevezhető időktől kezdve odáig, hogy egy modern, és tapasztalataink szerint már egyáltalán nem félelmetes vizsgaközponttá vált.
Azért a vizsgákban mindig van valami félelmetes, nem?
Igen, nyilvánvalóan az ember szorong, de legalábbis izgul, amikor számot kell adni a tudásáról, és tudja, hogy az nem tökéletes – mert hát kié az? Emlékszem a vizsgáztatásaim során eleinte én is mennyire izgultam, úgy érezve, hogy mintegy én is vizsgázom a tapasztaltabb vizsgáztató kollégáim előtt, még ha nem is kapok tőlük értékelést. Azóta ez már elmúlt, és így könnyebb is arra koncentrálni, ami a célunk, hogy természetes beszélgetést folytassunk, és oldott hangulatot teremtsünk a vizsgákon. Őszinte érdeklődéssel, empátiával forduljunk a vizsgázók felé, és nem kikérdezve őket, hanem az adott témákról amennyire lehet kötetlenül elbeszélgetve segítsünk nekik elfeledkezni arról, hogy minden szavukat figyeljük és értékeljük, lehetőséget adva arra, hogy megmutassák a tudásuk legjavát.
Hogyan lehet ezt elérni?
Először is azzal, hogy a vizsga felépítését úgy alakítottuk ki, hogy a vizsgázók, amennyire lehet, kötetlen formában beszélhessenek az adott témán belül, illetve az általuk választott képhez kapcsolódva. Akár személyes vonatkozásokat, élményeket, akár általánosabb gondolatokat megosztva, valódi kommunikáció alakuljon ki, az őszintén érdeklődő vizsgáztató, és a magáról és a világról minél többet elmondani akaró vizsgázó között, és a szituációs párbeszédben is lehessenek kezdeményezők, kreatívak. Vizsgáztatóként nem csak „nyelvi mintát” szeretnénk venni személytelen módon, hanem őszintén kíváncsiak vagyunk a velünk szemben ülő emberek életének, gondolatainak velünk megosztott kis szeleteire, bevonva őket egy valódi kommunikációba. Ha ez sikerül, az sokkal inkább lehetővé teszi azt, hogy valóban objektív képet nyerjünk a tudásukról. Igazából az segíti a nyelvtudásmérést, ha a vizsgadrukk, a feszültség, a szorongás bénító, és így negatívan torzító hatásait, amennyire lehet, csökkentjük.
Ebben az esetben viszont így több is múlik a vizsgáztatón, azon, hogy jól végzi-e a feladatát, mintha csak egy vizsgát levezető moderátor lenne, vagy a szerepe az előre megírt standard kérdések feltevésére korlátozódna?
Valóban, nagyobb a vizsgáztatók felelőssége, ezért rendszeres képzésekkel, szakmai segítséggel próbáljuk támogatni őket. Viszont sokan elmondják, hogy ezért is szeretnek nálunk vizsgáztatni, mert az empatikus tanári énjük nagyobb teret kap, valódi sikerélményt jelent, ha sikerül nem csak a szlogenek szintjén, de valóban kihozni a vizsgázókból a tudásuk legjavát, és átsegíteni őket a vizsgahelyzet nehézségein, csapdáin. Közös siker, még ha ez nem is olyan hosszútávú kapcsolat, mint ami egy tanár és egy diák között kialakulhat.
És erről kaptok is visszajelzéseket?
Igen, például évekig működött egy olyan csoport az interneten, ahol a vizsgázók is megoszthatták a tapasztalataikat, véleményüket, ami ha meglepően hangzik is, alapvetően pozitív volt, még olyanok részéről is, akiknek nem sikerült végül a vizsgájuk. Sokan kellemesen csalódtak, hogy a vizsgáztatók személyében nem „boszorkányokkal”, hanem „valóságos tündérekkel” találkoztak, hogy mennyire kedvesek, segítőkészek voltak, tényleg az érdekelte őket, amit a vizsgázó tud, a vizsga pedig életszerű volt, és a légkör barátságos. “Don’t panic, exams can be fun”, ahogy azt többször is egy-egy előadásom címének választottam.
’Too good to be true’, mondhatnánk erre mi is angolosan…
Persze, nem mindig sikerül ez ilyen ideálisan, de számít, hogy erre törekszünk, és hangsúlyt helyezünk rá. Divatos szó mostanában a wellbeing, a tanárokkal kapcsolatban is. Mi a vizsgázók szempontjából is igyekszünk figyelni erre.
Mi az, amit még ki tudnál emelni pozitívumként a vizsgátokkal kapcsolatban?
Azt, amit a felkészítő tanárok közül is sokan kiemelnek: a megbízhatóságot. Nem szeretnénk, ha az történne, hogy aki eljön az egyik hónapban vizsgázni, könnyű feladatokat kap és könnyen átmegy, a következő hónapban pedig mások keményebb akadályokba ütköznek, és csak azt mondhatnánk erre, hogy ők meg így jártak, ez van. Ehhez sokat kell dolgozni a feladatokon, a kipróbálásokon, a javítókulcsokon, finomhangolni őket, figyelni kell erősen a statisztikákra, és kell hozzá a vizsgáztatói, javítói tapasztalat is.
Sokan a fordítás miatt idegenkedtek az Origó vizsgától.
Tudom, bár ez a feladat sokakat inkább segít a sikeres vizsgázásban, akár kompenzálhatja is a gyengébb készségeiket, azoknál, akik jól értik az angol nyelvű szövegeket, és ha kicsit gyakorolják a fordítást, kifejezetten jó eredményeket érnek el, még akkor is, ha az iskolában a fordítás elhanyagolt készség, és nemigen adódik lehetőségük a tanórákon foglalkozni vele.
De most már van lehetőség fordítás nélkül is vizsgázni.
Igen, 2023. szeptemberében indultak el angolból Origó MONO néven az egynyelvű vizsgáink, amelyek mára már létszámban nagyjából megközelítették vagy utolérték a hagyományos kétnyelvű vizsgákat.
Mennyiben más ez a vizsga, mint a hagyományos kétnyelvű?
A kérdések, az elvárt válaszok és az utasítások is egynyelvűek, akár csak az érettségin vagy az ismert vizsgák többségében, és nem szerepel benne közvetítés, fordítás. Viszont igyekeztünk megtartani benne a lehető legtöbbet abból a megbízhatóságból, kiszámíthatóságból és rugalmas, vizsgázóbarát jellegből, aminek a kétnyelvű vizsgáink népszerűségét köszönhetjük. Ezért a szóbeli rész gyakorlatilag ugyanolyan, mint a kétnyelvű Origó szóbeli, csak a szituáció utasításai nem magyar, hanem angol nyelvűek. Az értékelési rendszer is más kicsit , nagyobb a hangsúly a kommunikáción, bár az értékelési elvek és az elvárások a két vizsgarendszerben ugyanazok. Ez az azonosság igaz az írásbelinél a levélírás utasításaira és értékelésére is, a másik íráskészség feladat pedig teljesen megegyezik azzal, ami a kétnyelvű vizsgán szerepel, akárcsak az olvasást mérő egyik feladat, az úgynevezett lyukas szöveg. Ezzel is igyekszünk a két vizsgarendszer elvárásait, nehézségi szintjét, amennyire lehet, egymáshoz közel tartani. A honlapunkon erről részletes információt adunk, és emellett mintafeladatokat, tippeket, tanácsokat is a felkészüléshez és a vizsgázáshoz, sőt videós próbavizsgákon is bemutatjuk, hogyan néz ki a vizsga a gyakorlatban.
Milyenek a tapasztalataitok az egynyelvű vizsgákról?
A visszajelzések alapján vannak, akik a kétnyelvű vizsgánk helyett választják, de vannak, akik különben nem vizsgáznának nálunk. A statisztikák és a vizsgáztatói tapasztalatok alapján pedig úgy tűnik, sikerül elérni, hogy az eddigiekhez képest új típusú feladatok, az egynyelvű olvasáskészség és beszédértés is ugyanazon a szinten, és hasonlóan megbízhatóan mérjenek, mint a kétnyelvű feladatok.
Hogyan lehet jobban és közelebbről is megismerkedni a vizsgákkal?
A YouTube csatornánkon számos videóval adunk a felkészüléshez tanácsokat, de a TikTokon is vannak fent videóink, és emellett jelen vagyunk persze a Facebookon és az Instagramon is. Van egy honlapunkon keresztül elérhető úgynevezett Tanári Fiókunk is, ahol rengeteg segédanyag áll a felkészítő tanárok rendelkezésére. Emellett havi rendszerességgel tartunk konzultációkat online, ahol megválaszoljuk az érdeklődők kérdéseit, és workshopokat, ahol a vizsga különböző részeit és az értékelés módját mutatjuk be részletesen és szintén interaktív módon. Személyes részvétellel is tervezünk vizsgafelkészítést segítő kurzusokat, és aki még jobban szeretne megismerkedni a vizsgáztatás és az értékelés gyakorlatával, az részt vehet az évente kétszer megrendezett vizsgáztatóképzésünkön is, még akkor is, ha nem akar vizsgáztató lenni, csak érdeklik az Origó vizsgák, és szeretne kreditpontokat szerezni a továbbképzésen való részvétel által. De azokat a tanárokat is szívesen látjuk, akik vizsgáztatni szeretnének, szükségünk van a friss erőre, és nyitottak vagyunk az „új tehetségek” felfedezésére.
A bemutatkozástól viszont gyorsan elkanyarodtunk. Megkérdeznénk most téged is arról, hogy hogyan lettél nyelvtanár?
Az angolt nagyon szerettem, tizenéves koromban még a vasfüggöny mögötti szabad világ vonzása, a rock zene is motivált, amellett, hogy tetszett is. Azok után, hogy a gimnáziumban az első angol órámon, amikor a különböző szavak számomra idegen kiejtését kellett volna mindjárt reprodukálnunk, úgy éreztem, hogy én ezt a nyelvet soha nem fogom megtanulni. A BBC rövid hullámú adásait hallgattam például a fütyüléseivel, elhalkulásaival együtt, mint nagy kincset, és természetesen adódott, hogy angol szakra menjek, ott pedig az a lehetőség, hogy ha szeretnék keresni egy kis pénzt, akkor vállaljak magántanítványokat. És bár az iskolában töltött idő alatt soha nem jutott eszembe, hogy tanár legyek, még ha voltak is jó tanáraim, és eleinte csak a nyelv, a kultúra és az irodalom érdekelt, így végül belecsöppentem, először a magán- azután a nyelviskolai tanításba, ahol többek között orosztanárokat kellett átképeznünk angoltanárrá. Érdekes kezdés volt mindjárt tanárokat tanítani végzős egyetemistaként.
És vizsgáztató sem akartál lenni?
Eszembe sem jutott, mint lehetőség, ebbe is mintegy belecsöppentem, szembejött a lehetőség és az állásajánlat is, amiért otthagytam azután a gimnáziumi tanítást és a vizsgákkal kezdtem intenzívebben foglalkozni, bár hosszú éveken át tanítottam is mellette. Nem is lehetne jól értékelni a nyelvtanítás „végeredményét”, ha az embernek nem lennének kiterjedt tapasztalatai magáról a tanítás folyamatáról is.
Vonzottak más területek is?
A nyelveken kívül más nem annyira, bár filozófia szakon is végeztem, az csak személyes érdeklődés volt. A nyelveken belül viszont fordítással és tolmácsolással is foglalkoztam, illetve foglalkozom is időnként még. Nagyon hálás voltam, hogy ezekre is nyílt lehetőség, mert egy olyan változatosságot biztosított, hogy általában nem csak beszélnem, tanítanom kell egész nap, de nem is csak egy számítógép vagy dolgozatok előtt ülnöm egy asztalnál. Érdekel az angol, és általában a nyelvek minden aspektusa, érdekessége, önmagában és önmagáért is, az is, ami egy normális embert nem feltétlenül izgat annyira, akik csak használni szeretnék a nyelvet, és nem gondolkoznak el a nyelvi finomságok jelentőségén vagy azon, hogy ezt vagy azt a dolgot miért így fejezhetjük ki az egyik nyelven és úgy a másikon.
Nemrégiben többször is tartottál előadást a mesterséges intelligencia és a nyelvvizsgák témájában. Miért tartod ezt fontosnak?
A mesterséges intelligencia szerepét és jelentőségét talán nem is kell magyarázni, és aligha lehet eltúlozni, olyan sebességgel tört be az élet szinte minden területére. Számos módon segíthet a vizsgára való felkészülésben is. Szövegeket lehet generálni például, amelyek segítenek abban, hogy az adott témáról jól tudjon a vizsgázó beszélni, akár úgy is, hogy ezek a szövegek ne csak általánosak, hanem személyre, az egyéni helyzetre és érdeklődési körre szabottak legyenek, és megtanulja az azokhoz kapcsolódó fontos szavakat. A vizsgázó által írt szövegekben az MI nem csak a hibákat tudja kijavítani, de tartalmilag és hasznos kifejezésekkel is bővíteni tudja. Adott szövegekhez feladatokat tud készíteni, és értékeli a megoldásainkat. El is lehet „beszélgetni” vele, chatelés során kérdéseket tesz fel és reagál a válaszainkra, kijavítja azokat. Képeket is generál, és a kép leírásában és a témájáról való beszédben is segít. És még rengeteg más lehetőséget is megnyit, amelyeket most kezdünk csak felfedezni. Bizonyára aktuális téma marad a közeli és távoli jövőben is.
Ezek szerint az MI akár át is veheti a nyelvtanárok szerepét és pótolhatja is őket?
Ezt azért nem mondanám. Legalábbis egyelőre még nem. Nagy segítséget nyújthat a tanároknak és a nyelvtanulóknak is, de a személyes visszajelzéseket, tanácsokat, útmutatásokat még nem igazán tudja pótolni. Akárcsak a nyelvvel kapcsolatos más területeken, például a fordításnál, nem lehet még teljesen „magára hagyni”, szükség van az emberre, aki használja és felügyeli. De kétségtelenül arra számíthatunk, hogy a nyelvtanítás, nyelvtanulás gyakorlatát is meg fogja, illetve már el is kezdte megváltoztatni.
A vizsgáztatóknak milyen segítséget tud nyújtani?
A gépi értékelésre is történnek kísérletek, sőt vannak olyan online vizsgák, amiket az MI értékel, de ez, amennyire tudom, látom, még nem lenne képes maradéktalanul átvenni az értékelők szerepét az olyan vizsgákon, mint a miénk. A vizsgaanyagok készítésénél, szövegek szerkesztésénél azonban segíthet, bár radikális változásokat még nem hozott. Generáltathatok ugyan például egy párbeszédet a hallás utáni értéshez, az eredmény azonban mesterkélt, nem igazán életszerű, és időnként más szempontokból is problémás lesz, ha használható is, dolgozni kell vele, hogy valódi, jó szöveg és feladat készülhessen belőle.
Végül hadd tegyük fel a kérdést: Miért van szükség egyáltalán nyelvvizsgákra, azon felül, hogy bizonyos előnyök, például egyetemi felvételi pontszámok kapcsolódnak hozzá?
Számos előnye van még. A vizsga olyan célt jelent, ami motivál, fegyelmezetté, összeszedetté teszi a felkészülést, a külső, objektív megméretés pedig kihívást jelent, de éppen ezért sikerélményt, pozitív visszajelzést adhat. A „na ugye, egészen jól megy ez már, éles helyzetben is le tudod győzni a gátlásaidat és a félelmeidet, a hibáid pedig nem is olyan borzasztóak” élményét és tapasztalatát. Ehhez azonban szükség van jó, és a vizsgáról tájékozott tanárok segítségére is, ahogy azt az imént az MI kapcsán éppen említettem. Ezt igazolja például az általános iskolásokat megcélzó Junior vizsgánk is: ez nem akkreditált vizsga, nem járt érte plusz pont (legfeljebb egyes középiskolák számítják be a felvételi eljárásnál), mégis sokan jönnek pontosan az előbbi okok miatt. Egy ilyen első, pozitív vizsgaélmény további lökést is adhat és „ugródeszkaként” szolgálhat a „felnőtt” vizsgákhoz.
Ha nem is mondtad külön, nyilvánvaló, hogy szeretsz nyelvvizsgáztatni és élvezed, amit csinálsz. De biztos, hogy vizsgázni is szeretnél, azt is ennyire élveznéd?
Pár éve németből kipróbáltam a próbavizsgázást, és egyáltalán nem volt rossz élmény, még ha küzdöttem is a szóbeli kommunikációval. Sőt, kifejezetten hasznos volt a másik oldalon ülni és megtapasztalni hogy milyen vizsgázónak lenni. Mindenképpen szélesítette a látókörömet és növelte az empátiámat, ahogy hasonló okokból nyelvtanárként is rendkívül hasznos, hogy az ember közben tanuljon egy másik nyelvet, és saját maga is friss élményeket és tapasztalatokat szerezzen arról, hogy milyen nyelvtanulónak lenni. A nyelvtanulás, a nyelvvel való foglalkozás különböző formái mind rendkívül hasznosak, tanulságosak és inspirálóak tudnak lenni. Azon igyekszünk, hogy a vizsgázás is az legyen.
