Letölthető tartalmak
Az örmény repülőgépen született gyermek a légikisasszony után kapta nevét
Egy utas, aki egy Örményországba tartó repülőgép fedélzetén hozta világra gyermekét, azután a légikisasszony után nevezte el gyermekét, aki a szülésnél segített neki. A helyi média szerint, a repülőgép éppen elhagyta Oroszországot amikor a kislány megszületett. Állítólag, a nő Haszmik-nak nevezte el lányát a szülésnél segítkező légikisasszony után, akit Haszmik Ghevondyan-nak hívnak. A repülő két órára volt a leszállástól amikor a kis Haszmik úgy döntött, hogy csatlakozik a fedélzeten. Ghevondyan kisasszony azt mondta, hogy észrevette, hogy a 31 éves utasnak, Armina Babayan-nak, szülési fájdalmai vannak, és ennek megfelelően cselekedett. “Az egész személyzet segített a szülésnél,” mondta a légikisasszony. Az örmény Armavia járat Jerevánban szállt le. Mind az anya, mind a gyermeke jól vannak.